A férfi, aki ezer évig akart élni

Hosszú idővel ezelőtt élt egy gazdag ember. Öreg volt már és roskatag, mert rég átlépte a vénség küszöbét. De meghalni nem akart. Túlságosan szerette ugyanis a kincseit, és még mindig kereste a boldogságot a világban. Ezért még tovább akart élni, hogy a vagyonát végre kiélvezhesse.

De ő sem vonhatta ki magát a természet törvényei alól. Mindenki, aki megszületik, meg kell hogy öregedjen, fájdalmakat kell elviselnie, és végül meg kell halnia. Senki sincs, akire ne vonatkozna ez a törvény.

A gazdag embert azonban egyetlen hatalmas kívánság töltötte el: meg akarta idézni a Halálkirályt, és megkérni őt, hogy hosszabbítsa meg az életét, hogy még sokáig, nagyon sokáig élvezhesse azt.

Egy nap megparancsolta szolgáinak, hogy hozzanak elé mindent, amire a szellemidézéshez szüksége lehet. Amikor leszállt az éjszaka, letérdelt, és elmondta az ősi varázslatokat. És imáinak ereje előtt fejet kellett hajtania a Halálkirálynak is. Nem maradhatott tovább láthatatlan, megnyilvánult a könyörgőnek, és azt kérdezte tőle:

– Mi történt, hogy zavarni merészelsz, és azt parancsolod nekem, hogy megmutatkozzam előtted?

A férfi leborult, homlokát a porba hajtotta és azt felelte: – Kegyet szeretnék kérni tőled! Kérlek, ne vedd el az életemet!

– De már elérted a visszatérés korát! Mondd, hány éves vagy? – kérdezte a Halálkirály, és a férfi azt válaszolta: – Nyolcvan éves vagyok. De még nem akarok meghalni. Még tovább szeretném élni ezt az életet!

A Halálkirály hallván ezt, így szólt: – Miért ez a kívánságos? Már régóta élsz a Földön. Hogy lehet az, hogy még nem fáradtál bele? Mert sokan vannak, akik még fiatalok, és máris elegük van az életből. Még nem viselik az öregkor szenvedését, mégis mérget vesznek be, és szabad akaratukból meghalnak. Te még mindig annyira szereted az életet?

– Sok kincset összegyűjtöttem. Még alig volt időm élvezni a gazdagságom. Ezért kérlek, hogy segíts! Halaszd el halálom óráját, hogy eltölthessek egy kis időt az aranyaimmal!

A Halálkirály hallotta mindezt, és arra gondolt: „Ez az ember annyira szereti a kincseit, hogy minden mást elfelejt. Nem gondol rá, hogy a világ az állandó változásban teljesíti be a törvényét, és hogy a Föld minden java mulandó.”

Megint odafordult a férfihoz, és azt kérdezte tőle:

– Azt hiszed tehát, hogy még mindig ér valamit az életed, és hogy még sokáig nem lesz eleged belőle?

A férfi így válaszolt:

– Igen.

– Hány évig szeretnél élni? – kérdezte akkor a Halálkirály.

– Ezer évig – válaszolta a férfi.

– Egészen biztos vagy benne, hogy mielőtt letelik az ezer év, nem fáradsz bele a világba és az életbe? Ha egészen biztos vagy benne, megadom, amit kérsz.

– Egészen biztos vagyok – erősítette meg a férfi.

Ekkor a Halálkirály így szólt:

– Akkor fogadd hát el! Élj ezer évig! De ha az ezer év lejárta előtt eleged lenne a világból és belefáradnál az életbe, nem halhatsz meg! Még ha megpróbálnád kioltani az életed, akkor sem halsz meg, mielőtt az ezer év le nem telik. Őrizd meg szavaimat a szívedben!

A férfi boldogan hallgatta az ítéletet. Azonnal elfogadta a Halálkirály minden feltételét. De ezután arra gondolt: „Ha ezer évig élek, a testem megöregszik és megtörik. A hátam meggörbül és megmerevedik. Akkor semmi hasznom nem lesz az életemből.”

Ezért azt mondta a Halálkirálynak:

– Már csak egy dolgot szeretnék kérni tőled. Természetes, hogy a kor meghajlítja az embert és elemészti erejét. Megáldottál engem ezer éves élettel. Ha azonban a testem erőtlen lesz, nem élvezhetem már az életemet. Ezért, kérlek, áldj meg: add, hogy testem fiatalos frissességben maradjon meg, és add, hogy életem folyamán ne öregedjek!

A Halálkirály ezt a kívánságot is teljesítette, majd eltűnt.

Ekkor a férfi testén rándulás futott át, és új erő szállta meg tagjait. Fiatal emberként állt ott egyszerre! A férfi alig bírt magával örömében. Mérhetetlenül boldog volt az ezüst és az arany bűvöletében, és számtalan nő szerelmének élvezetében. Úgy járkált, és úgy élvezte az élet minden élvezetét, mintha álmodna.

Az idő azonban múlt. A férfi nem öregedett, és hamarosan kétszáz éves lett. Időközben megváltozott az ország, amelyben élt. Háborúk dúltak körülötte, s a városokat lerombolták, majd többször újra építették. Ahol valaha a férfi háza állt, véres csatamező terült el.

A férfi sorsa is mindig máshogy alakult. Néha egészen magasra jutott, máskor meg elszegényedett, és nagy terhek alatt élt. Ahogy teltek az évek, sorra meghalt valamennyi barátja. Többször el kellett hagynia az országot, és új munkát, új barátokat, új asszonyokat, új fiakat kellett keresnie. Mert ők nem részesültek a Halálkirály áldásában, és meg kellett halniuk, amikor rájuk került a sor. Csak a férfi maradt meg mindig, csak ő tarthatta meg a Halálkirály jóvoltából az életét.

Végül létezésének harmadik évszázada is eltelt. Utána is sokszor alakult át a sorsa. Harcolnia kellett a háborúban, újra meg újra elszakadt gyermekeitől és feleségeitől, és mindig mindenki meghalt körülötte, már nem is tudta, hányszor! Szenvedést és bánatot kellett eltűrnie a boldogságért és örömért, nyomort és gondokat a boldog órákért, szegénységet a gazdagságért, háborút a békéért, sokszor, sokszor, sokszor! Végül teljesen értelmetlen lett számára az élet, és meg akart halni. Nem evett, mérget ivott, és megpróbálta a legkülönbözőbb módokon kioltani az életét, de nem halt meg sosem! Bármit tett, nem halt meg, mert a Halálkirály azt mondta neki: „Akkor fogsz meghalni, amikor betöltöd az ezredik éved.”

Még hétszáz év állt előtte, de ő már egyetlen napot sem tudott elviselni. Olyan lassan telt az idő, és az emésztő életuntság megszázezerszerezte szenvedését. Meg akart halni, és végre békében nyugodni. Életének háromszáz esztendejében mindent látott, mindent hallott, és mindent megtapasztalt, amit a világ csak kínálhat. Most már megértette a létezés törvényét: semmi sem állandó, semmi biztos nem létezik a Földön. Öregebb volt, mint bárki más a világon.

Volt gazdag, és volt szolgáló. Sorsa szakadatlanul ide-oda sodorta. Most, háromszáz év múltán, újra gazdag volt, gyermekei voltak és feleségei, szolgái, kincsei, ezüstje, aranya, elefántjai, lovai és bivalyai, méghozzá rengeteg! De már nem lelte örömét a birtoklásban, és mivel ismerte a gazdagság mulandóságát is, minden javára úgy tekintett, mint idegen tulajdonra. Háromszáz éves volt, és az élet nem rejtett már titkokat számára. De nem tudott meghalni, mert be kellett töltenie az ezredik évét.

Fáradtan lehunyta a szemét. Már semmit sem akart látni a világból. Semmi másra nem tudott már gondolni, csak a halálra. Kereste a világból kivezető utat. Végül megtalálta a megoldást.

Ásatott egy barlangot, hogy ott aludjon. Ebben akarta megvárni halálának napját. Amikor a barlang elkészült, lefeküdt benne. A barlang elé pedig állított egy táblát, ezzel a felirattal: „Ez egy olyan ember háza, aki ezer évig akart élni, de jóval előtte belefáradt az életbe, ezért utolsó nyughelyéül ezt a barlangot választotta. Kérlek, hagyj neki békét, és ne zavard!”

Ezután bezáratta a barlangot. És várta a halált. De az ezer év a mai napig sem telt le. A világ megint csak megváltozott, de bármilyen lett is, a férfi a barlangban tudni sem akar róla. Amire leginkább vágyik, az a halál. A sötét barlangban, az ágyán fekve várja a túlságosan hosszú élet százezerszeres kínjainak megváltását.

Thaiföldi mese

Forrás : Mesék életről, halálról és újjászületésről

Boldizsár Ildikó (szerk.)

Magvető Könyvkiadó, 2018