Gyerekek a temetőben
Halottak napja, Mindenszentek ünnepe a gyermekek szempontjából
Megjelent a Kölöknet oldalán 2018 és 2019-ben
A temető a tisztelet és a kegyelet helye; a sírkertben nyugalom és csönd van. A halottak napja csendes, de fényes, színes ünnep virágaival, mécseseivel, a nyüzsgő temetőkkel, tehát jó alkalom a közös temetőlátogatásra.
A mai kultúrában a temetőbe járás már vesztett jelentőségéből a hagyományos kultúrákban betöltött szerepéhez képest. Mindenszentek és a halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek napja azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A 20. században a halottak napja előestéje lett. Sok helyen ma is szokás a halottak emlékezetére a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyák gyújtása
A legtöbb családban ahol az év más napjain ugyan nem, de halottak napja környékén azért elmennek rokonaik sírjához. Ez a kegyeleti szokás a gyerekek számára is fontos minta lehet, hiszen szülőktől tanuljuk a kultúra elemeit, a szokásokat. Virágot vinni a sírra, esetleg locsolgatni az újonnan ültetett virágokat, gyertyát vagy mécsest gyújtani a gyerekeknek is élmény, sőt így akár fontos szerep is jut nekik az emlékezésben. Nem feltétlenül szomorú ez a megemlékezés, hiszen előkerülhetnek szép emlékek, nem ismert történetek a rokonokról. Felmenőink ismerete, a családtagok történeteinek tudása a saját gyökereinkhez visz közel. Fontos lesz a gyerekeknek. De ha a síroknál valaki szomorúbb emlékeket idézne fel, vagy sírna, azt is láthatják a gyerekek is, ez érthető reakció a mind a hiányra, mind az emlékezésre is
Találunk a temetőkben esetleg vadvirágokat, lehullott gesztenyéket, terméseket, ezekkel akár játszhatnak is a gyerekek, amíg a felnőttek ápolják, tisztítják a sírt
A gyerekek érteni akarják a körülöttük levő világot, így valószínűleg kérdezni fognak a halálról és a sírokról is.
Mit mondjunk ezen kérdésekre?
Ahogyan Ha a gyerek erről a témáról kérdez, érdemes arról beszélni, hogy amikor az élet távozik, elillan a testből – ezt jelenti a hálál –,többé már nem él valaki. A halál után a test már csak emléke annak a valakinek, azt már elhagyta, mint egy pillangó a bábot, vagy akár mint egy kígyó a levedlett testét, már nincs benne a testben az a személy. Ezt a testet (holttestet) tesszük a sírhelybe, akár sírhantba vagy akár urnás sírba. Az urna pedig azért olyan kicsi, mert ezt a testet „lekicsinyítette” a hamvasztás, ahogy egy papírt elégetve csak egy kis tenyérnyi hamut kapunk
Ha azonban a gyerek nem kérdez a halálról, érdemes pusztán az emlékekről, az emlékezésről beszélgetni, esetleg történeteket megosztani elhunyt szeretteinkről, hisz a szeretet, a kötelékek okán megyünk a temetőbe megemlékezni. Jó alkalom arra, hogy olyan felmenőinkről meséljünk, akiket gyermekeink nem is ismertek. Jó alkalom arra, hogy az emlékezésre, emlékek megőrzésére tanítsuk gyermekeinket, és átadjuk annak a tudását, hogy a veszteség, a gyász túlélhető, természetes része életünknek.
A gyerekek maguk is készíthetnek emlékajándékokat, kis koszorút, rajzot, gesztenye figurákat, bármit, ami ezt a köteléket, a szeretetet kifejezi! Ez maga egy gyászrítus, mikor halott szeretteinkre gondolva csinálunk valamit!
Ez nem történt meg, ugye?
Ha egy gyerek környezetében haláleset történik a felnőttek azonnal félteni kezdik a gyereket a gyász fájdalmától. Ez természetesen érthető, hisz egyre többet beszélünk a gyász fontosságáról és arról is, hogy ez a folyamat sok stresszel, szorongással, fájdalommal jár. Így a szülők és a környezet sokszor szinte azonnal szakemberhez fordulnak. A gyászfolyamat teljes idejében azonban a szülő az, aki a legtöbbet teheti a gyerekért.
A gyerekek tőlük is várják leginkább a támaszt. A gyermekpszichológiai folyamatokban mindig szerepet kap a szülőkonzultáció is amellett, hogy a gyermekpszichológus terápiás foglakozás keretében a gyermekkel dolgozik. Ha a gyerek gyászol, akkor a gyerekpszichoterápiás folyamatba mindenképpen be kell vonni a szülőt is, vele is kell konzultálni, neki is kell tanácsot adni a gyermek érdekében, talán még nagyobb hangsúllyal, mint más esetekben. Ám ha szülő maga is gyászol, a saját krízise nehezíti ezt a támasz-szerepet, így érthető a szakember bevonása.
Vegyük sorra, mi segíthet a gyerekeknek a gyászfolyamatban. A gyász mindig kisebb vagy nagyobb sokkot vált ki belőlünk. Még ha tudjuk is, hogy be fog következni – mert ismert a betegség vagy egyéb állapot, ezért elővételezett gyászt is élünk meg –, akkor is sokkszerű a tényleges szembesülés az élet megszűnésével. A gyerekek életkoruktól függően reagálnak a halálhírre. Sokszor eleinte nem is értik pontosan mit is jelent ez. Felnőttek számára is nehéz azonnal felfogni, hisz másnap vagy egy hét múlva is várjuk, hogy „ugye felhív?”, „ez nem történt meg, ugye?”, „találkozunk még vele” stb. Sokszor heteknek, akár 1-2 hónapnak is el kell telnie, hogy valóban felfogjuk, szerettünk nem jön vissza a kórházból vagy utazásból…
Ezért a gyász elején nem mindig jelentkeznek a tipikus gyászreakciók, ez azonban nem jelenti, hogy a gyász megtörtént. Inkább azt jelenti, később indul a valódi folyamat, a veszteséggel szembesülés. Így tehát nincs feltétlenül szükség az azonnali beavatkozásra.
A gyászfolyamat egyik fontos lépése a halál belátása, elfogadása. A felnőttek a legtöbbször tanácstalanok abban a tekintetben, hogy mit és hogyan mondjanak a gyermeknek. Ebben ma már sok gyermekkönyv siet a segítségükre. Innes Shona–Agócs Írisz Az élet olyan, mint a szél című könyve az élet felől közelít a halál megértéséhez és a gyászhoz. Már óvodásoknak is érthetően, versesen, szép képekkel, állatfigurákkal mondja el milyen elképzelések vannak a halál utánról. A többféle elképzelés utat nyithat arra is, hogy megértse már egy gyerek is, nem feltétlenül ugyanazt gondolja mindenki erről. Tehát neki is van joga egy saját elképzeléshez. Ha eddig a halál utáni életről nem volt szó, akkor érdemes arról beszélni, hogy miket szoktak erről gondolni az emberek. Ha a szülőknek nincs erről pontos kialakult véleménye, nem kell most hirtelen kijelölni egyet. Ha angyalokról, meg mennyországról nem volt szó eddig, akkor ez most sem fogja segíteni a gyereket. A „felhők közé ment”, mint magyarázat is kiterjedtebb történetet igényel, hogy magyarázó elv lehessen
A könyv arról is beszél, hogy a gyász során többen többféleképp reagálunk, van aki egyedül szeret lenni, van aki emlékezni szeret, van, aki aktívan a többi ember felé fordul. Ezek mind akár tanácsként is felfoghatók. Igen, lehet sírni, ez gyász során helyénvaló. Ha valaki hiányzik nekünk, érthető, ha sírunk. Ha egy gyerek sír, az is érthető, ezt nem tudjuk és nem is lehet elkerülni. Az emlékezés bármilyen formája segíti a gyászfolyamatot, a fényképek nézegetése is jó lehet, de bármi olyan tevékenység, ami a kedves, elhunyt szerettünkre emlékeztet, lehet az a kedvenc süteménye, vagy kedvenc étele, amit együtt elkészítünk és ezáltal rá emlékezünk. Nagymama ránk hagyott sütireceptje is remek hagyaték, amit ápolnunk kell. Esetleg elmegyünk arra sétálni, ahol vele voltunk. Minél többféleképpen építjük bele életünkbe az emlékezést, annál kevésbé lesz fájó, így az életünk része maradhat az elveszített személy – egy ilyen újfajta módon. A gyászfolyamat célja, hogy emlékezve megtartsuk őt, megtanuljunk azzal együtt élni, hogy ő (csak) ilyen módon lesz ezentúl velünk.