A könyvet kisiskoláskortól ajánljuk! A könyv prevenciós beszélgetésekhez segítség, gyászban nem használható!
A halál már akár óvodás kortól intenzíven foglalkoztatja a gyerekeket, fontos fejlődési feladat az ezzel kapcsolatos félelmek feldolgozása. A halál megszemélyesítése (pl. kaszás) vagy kigúnyolása is a szorongás leküzdését szolgálja. Pernilla Stalfelt a gyerekek által sokszor feltett kérdésekre nem szentimentális válaszokat ad. Elmeséli, hogy egyszer minden él lény meghal, „még a legeslegnagyobbak is”.
„A halál egészen váratlanul is érkezhet. Egyik nap még él a nagyapa, de másnap talán már nem találkozhatsz vele.
Keresi a lehetséges válaszokat arra, mi történik azután, hogy meghalunk: „A választ senki nem tudja, csak aki már meghalt.”
„Sokan úgy hiszik, hogy a lelkünk halálunk után Istenhez jut.”
„Ki tudja, talán virág lesz belőlünk…”
„Néhányan úgy hiszik, hogy csillagok leszünk az égbolton.”
Elmondja, mi történik egy temetésen, hogyan viselkednek az emberek, hogyan gyászolnak. Bemutatja, hogy „Mexikóban az emberek nem szomorkodni járnak ki a temetőbe, hanem, hogy ott vidáman piknikezzenek”.
Jóllehet, a könyv gyermeki nézőpontból, őszintén és nyíltan beszél a halál kérdéséről, de az illusztrációk miatt egyben szórakoztató is ez a megközelítés. A halál témáját, újszerú módón közelíti, amelyet (nemcsak) a gyerekek előtt tabuként kezelünk, mi felnőttek.”
Pernilla Stalfelt Vivandra Könyvek, 2006