Megtölteni a termet
Volt egyszer egy messzi-messzi ország, s abban a messzi-messzi országban, egy pompás palotában élt egy nagy, nemes, gazdag király.
Ez a király nem csak jóságos, de bölcs is volt: tudta, élete a végéhez közeledik, el hát döntenie, hogy a három fia közül melyiknek adja az országát: ki lenne a legbölcsebb, legjobb királya ennek a csodás, javakban bővelkedő országnak. Maga elé hívatta hát őket és így szólt:
– Kedves fiaim, mivel mindhármatokat egyformán szeretlek, egy próba elé állítalak benneteket. Ez majd segít eldönteni, hogy melyikőtök kormányozza halálom után az országot. A feladat, amire kérlek, a következő: palotámnak a báltermét pirkadattól éjfélig meg kell töltenetek színültig valamivel. Valamivel, ami országunknak a javát szolgálja, ami szerintetek a legfontosabb a népnek. Akinek ez sikerül, az kapja meg a koronámat és a királyságomat. Kezdjed te, kedves legidősebb fiam.
A legidősebb fiú gondolkozott, azt gondolta ki, hogy majd színültig megtölti a termet földdel. Hisz mi lehet fontosabb az országnak és a népnek, mint a jó föld? Nosza, hozzá is látott, száz szolga lapátolta, talicskázta vele a termőföldet, hordták pihenés nélkül, feltúrták a határt, szakadatlan dolgoztak pirkadattól éjfélig, ám hiába, a terem még csak félig sem telt meg.
A középső fiú úgy gondolta, búzával próbálkozik, hisz mi lehet fontosabb a búzánál, a kenyérnél? Neki is száz szolga segített, aratták, hordták, hányták, vasvillázták, cipeltél a búzát, izzadtak a melegben, ám a pirkadattól éjfélig tartó kemény munka eredményeképp a terem még így is csak kétharmadáig telt meg.
A legkisebb fiú következett. Pirkadatkor leült a bálterem közepére a földre, és nem csinált semmit. Egész nap csak ült és mosolygott. A testvérei először elhűlve kérdezték, hogy-mint akar így megfelelni a próbán, aztán bolondnak nézték, végül még dühösen meg is rótták, hogy nem veszi komolyan apjuk szavát, magára fogja haragítani a királyt. De ő csak nyugodtan mosolygott. Majd, amikor elérkezett az éjfél és jött a király, hogy megnézze, mit végzett a legkisebb fia, a fiú a bálterem közepén ülve elővett egy mécsest és meggyújtotta. A mécses fénye egy szempillantás alatt betöltötte a báltermet, a padlótól a mennyezetig, a legtávolabbi sarkocskába és zugba is jutott belőle.
A király szívét mérhetetlen melegség töltötte el, és így szólt:
– Fiam, látom, hogy nemcsak okos vagy, hanem a szíved tele van szeretettel, alázattal és bölcsességgel. Kívánom, hogy királyságod alatt ez a Fény vezéreljen az uralkodásban. És a legkisebb fiú igazán méltó, bölcs és nemes királya lett az országnak.
Ismeretlen eredetű karácsonyi legenda