Workshopok
Mesés szembenézés a halállal
Évek óta tartok pszichológusoknak és hétköznapi embereknek, laikusoknak, „Mesés szembenézés a
halállal” – foglalkozásokat: Egy rendezett, elsimult viszony a halállal, a későbbi krízisekben is támaszt tud nyújtani.
- Felnőttek Gyászfeldolgozásának segítése mesékkel – Workshop Szakembereknek
Gyászolókkal folytatott terápiás és meseterápiás tapasztalataimat osztom meg sajátélményű csoport keretén belül! A csoport szakembereknek, terapeutáknak szól, akik gyászolókkal foglalkoznak vagy fel szeretnének erre készülni!
- Gyász és a Gyerekek – Workshop Szakembereknek
A hagyományos kultúrákban a nevelés fontos része volt, hogy a gyerekeket is bevezessék a közösség kultúrájába. megismertessék a világképet, a közösség rítusait szokásait is. A mindennapi élet
szokásaihoz bizony hozzátartoztak az élet-betegség, egészség-halál kérdései is. Ma a halállal előkészület nélkül, viszonyulási minta nélkül szembesülnek a gyerekek. Egy-egy konkrét haláleset pontosan az elhallgatások, az ember és a halál viszonyáról való gondolkodás hiánya miatt éri váratlanul, felkészületlenül a gyerekek legtöbbjét.
Az óvodában és az iskolában kevés szó esik ezen, tabunak számító kérdésekről, pedig a megismerés az ismerkedés prevenciós funkciót is betöltene. Ezekben a krízishelyzetekben a felkészítés során hallottak segíthetnének megtanulni a természetes emberi viszonyulást, kapaszkodót nyújtanának a szeretett személyek elvesztésének megéléséhez, gyászban történő feldolgozásához. Segítettem már óvónőknek, iskolában , tartottam órákat krízisben
gimnáziumi osztálynak.
Workshopon ezen foglalkozások, órák témájáról, módszertanáról beszélek és meséket is segítségül hívom! A gyerekekkel folytatott egyéni terápiás tapasztalataimat javaslataimat is megosztom!
- Megbocsátás tréning
A megbocsátás egy tudatos döntéssel induló érzelmi munka, érdemes a tréning segítségével elkezdeni!
Tematika:
– miért érdemes megbocsátani, mit jelent a megbocsátás
– az érzelmek és gondolatok szerepe a hangulatunkban
– a tudatosság szerepe a megbocsátásban
– az elfogadás miben léte és értelme
– a fájdalom felvállalása
– a megbocsátás gyógyító szerepe
– a kapcsolat további sorsa
Mindez olykor hosszú gyászfolyamatot indíthat el, aminek a végén béke és megnyugvás van!
Használok relaxációs technikákat, segítségül hívom az önismereti OH kártyákat, valamint meséket!
- Újrakezdés mesékkel! Meseterápiás foglalkozás felnőtteknek!
Az új élet megkezdéséhez döntéseket kell meghozni, és sok mindent mérlegelni kell. Először érdemes megvizsgálni, felfedezni az erőforrásainkat. Van elég erőm az újrakezdéshez? Ha nincs, hogyan tudom azt előteremteni? működik majd az új életem? Elegendő segítséget kapok-e a mindennapokban? Gondoljuk át azt is, milyen apró lépések szükségesek a változás megtételéhez, bontsuk konkrét, rövidebb távú tevékenységekre a feladatokat.
Mi a helyzet a korábbi kapcsolatokkal? Mennyire cipeled magaddal az azokból fakadó traumáidat, a levont következtetéseket, a fogadalmakat, hogy mi az, amit többé soha…?
Itt az idő, hogy letedd a zsákod, és kidobálj mindent, ami nem szolgál téged. A múlt csak addig tud hatással lenni rád, amíg te ezt megengeded neki. Figyeld meg a mondatokat, amiket használsz, a gondolatokat, amiknek teret engedsz, az érzéseket, amik felbukkannak benned. Az ezekből kialakított nézőpontjaid teremtik az életedet.
A mesék ismerik azokat az utakat amiken eddig eltévedtünk és tartalmazzák a megoldáshoz vezető utakat. Ezeket vizsgáljuk meg önismeretet bővítő gyakorlatokkal, relaxációval és OH kártyákkal.
- Veszteségeink, krízisek feldolgozása mesékkel
Sokféle veszteséget elszenvedünk életünk során, közeli hozzátartozó elvesztése, válás, kapcsolatok elvesztése, baleset, betegség: az egészség romlása, állás elvesztése, otthon elvesztése, anyagi biztonság elvesztése, gyerekek elköltözése, fiatalság elvesztése stb. Ezek az életesemények sokaknak okoznak krízist.
A krízisfolyamatokban sokféle helyről jöhet a segítség, akár önmagunkból régi tapasztalatainkból
barátainktól, szakemberektől. A krízis egyfajta válsághelyzet: feszült, fájdalmas állapot, és egyben egy fordulópont is: hiszen akár jobbra, akár rosszabbra fordul az életünk szükséges a változáshoz alkalmazkodni. A korábbi egyensúlyi állapotunk felborul, – egy új egyensúlyi állapot elérése a cél, ezt jelenti a krízis feldolgozása.
A csoportfoglalkozás során arra keressük a választ, mi segít minket a megküzdésben mit tehetünk magunkért!
Módszertanban felhasználom a Metamorphoses Meseterápia, a relaxációs és csoportvezetőim tréneri ismereteimet, valamint megismerkedünk az OH kártyákkal is!
Tematika:
– Relaxációs gyakorlatok,
– Tudnivalók a krízisekről, traumafeldolgozás önsegítő lehetőségei
– A mesék személyes mondanivalója a struktúra, a mesei képek, alakok, mintázatok alapján.
– A mesék elemzése a Metamorphoses Meseterápiás módszer alapján.
– Kortárs és segítő könyvek a gyász és a veszteségek feldolgozásához.
Ajánlom figyelmükbe jelenleg futó workshopjaimat, melyeket a főoldal alján, illetve a Facebook oldalam eseményeiben tudnak megtekinteni!