Mesék a gyermekek, fiatalok gyászában

Minden életkorban szükséges segíteni a gyermeket a gyászában, akkor is, ha elzárkózást tapasztalunk. Nyitottaknak kell maradnunk a gyermekek kérdéseire, az akár indulatokkal együtt feltoluló, vagy éppen nehezen megszülető érzésekre és felismerésekre. Semmilyen titkolózás, félreértelmezett kímélet nem teszi elviselhetőbbé a számunkra is nehezen elfogadható tényt. A gyászfolyamat egyik fontos lépése minden esetben a halál belátása, elfogadása. A felnőttek a legtöbbször tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan válaszoljanak a gyerekek szükségszerűen keletkező „kínzó kérdéseire”, amelyekre önmaguknak is nehéz választ találniuk: „Miért?” „Miért ő?” „Miért most?” „Miért így?” Egyáltalán: „Miért halunk meg?”

A népmesék végtelenül egyszerűen és egyértelműen fogalmaznak ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Például A mocsári manók és az élet vize (1) című szibériai mesében a nyúlparipán lovagló manók hálából viszik az élet vizét az embereknek, de ők kinevetik őket, ezért a cirbolyafenyőkre öntik a vizet, így a fenyők örökzöldek, az emberek meg halandók lettek. A manók, a nyúlparipák és a fenyőfa olyan mesei elemek, amelyekkel könnyen kapcsolódnak a gyerekek, így a mese tanítása is befogadhatóvá válik számukra. Az óvodás és kisiskolásoknak különösen fontos magyarázatot találni, belső narratívát képezni a történtekre.

A Kő és bambusz (2) című brazil mese bármely életkor számára mesélhető, ha szülőt, esetleg tanárt veszített el egy gyermek vagy az osztály, iskola. Prevencióban és krízis esetén is használható, segítségével a halál elkerülhetetlenségéről és elfogadhatóságáról is gondolkodhatunk. A mese a szülőktől kapott mintákra, az örökségre is felhívja a figyelmet.

Az élet nehézségeinek túlélését segítő erőforrások szerepe is hangsúlyt kap, ezekkel képesek vagyunk a nehézségek után is felegyenesedni. Ha azonban osztálytársat, gyermeket gyászolunk akkor ez a mese nem javasolt! A halálmagyarázó mesék mellett a halál természetéről szóló népmesék is szóba jöhetnek pl. az alkudozásról szólók: A szegény halász sárfala (3), A vénasszony és a halál (4), vagy a Hogyan csapta be az öreg Jaagup a Halált? című lett mese (5). Mindhárom mese kisiskolás kortól
mesélhető.

Kiskamaszoknak és tiniknek mesélhető A föld visszaveszi, ami az övé című grúz mese (6), mely a
halál elfogadásának nehézségét, a tagadást és az elfogadás folyamatát, valamint a temetés fontos közösségi szerepét is megmutatja.

Sok népmese kezdődik úgy, hogy az öreg király haldoklik és keresi az utódját, azaz elfogadta
a közelgő halál tényét. Ezek a mesék az utódlás, a szellemi örökséghez méltóvá válás témáját
járják körbe (például A fehér sólyom (7), Megtölteni a termet (8)). A gyászfolyamat segítésének másik fontos feladata a pszichoedukáció, a veszteségfolyamat megértése és a kivezető utak megmutatása. Magáról a folyamatról is szólnak mesék A Lotilko szárnyai tunguz népmese (9) a veszteségfolyamatot, a krízis érzelmi elemeit érzékelteti, a magunkra maradottságot, a megfosztottságot, de a kivezető utat, a magunkba vetett hitet, a lépésről-lépésre haladásról is szépen, képszerűen beszél. Kisiskoláskortól
mesélhető a mese. A Hogyan keletkezett az éjszaka hindu mese 10 a gyász fontos érzelmeit mutatja be kendőzés nélkül: a dühöt, haragot, fájdalmat, könnyeket és a gyász csillapodásának lehetőségét. Ez utóbbi különösen vigasztaló motívum. Óvodáskor után mesélhető.

Kortárs meséink életkorok szerint foglalkoznak a gyásszal és a halállal. A sok kiváló, mese közül egyik kedvencemet szeretném bemutatni: Shona Innes Az élet olyan, mint a szél című könyvét, amelyet Agócs Írisz illusztrált. A könyv többek közt arról is szól, hogy a gyász során az érintettek többféleképpen reagálnak. Van, aki egyedül szeret lenni, van, aki emlékezni szeret, van, aki aktívan a többi ember felé fordul. Ezek a „praktikák” akár tanácsként is felfoghatók.

Igen, lehet sírni, ez gyász során helyénvaló. Ha valaki hiányzik nekünk, érthető,
ha sírunk. Ha egy gyerek sír, az is érthető, ezt nem tudjuk és nem is lehet elkerülni. Az
emlékezés bármilyen formája segíti a gyászfolyamatot, például a fényképek nézegetése, az
elveszített személy kedvenc süteményének vagy kedvenc ételének elkészítése, amely során rá
emlékezünk. Elmehetünk sétálni arrafele, ahol vele voltunk. Minél többféleképpen építjük be
életünkbe az emlékezést, annál kevésbé lesz fájó, így az életünk része maradhat az elveszített
személy – tanítja Shona Innes könyve.
Végezetül álljon itt egy rövid lista a veszteségek feldolgozását segítő műmesékről,
meséskönyvekről:

• Davies, Benji: Nagypapa szigete. Bp.: Móra Kiadó, 2016
• Innes, Shona: Az élet olyan, mint a szél. Bp.: Kolibri Kiadó, 2014
• Karst, Patrice: A láthatatlan fonal. Bp.: Kulcslyuk Kiadó, 2015
• Metz, Florence Jenner: Neked írok, Apu! Bp.: Csimota Kiadó, 2009
• Kolozsi László: Apufa. Bp.: Manó Könyvek Kiadó, 2017
• Tharlet, Catherine Leblanc Eve: Akkor is szeretnél? 2019
• Carnavas, Peter: Az elefánt. Debrecen: Hórusz Kiadó, 2020
• Robert Munsch: Örökké szeretlek. Bp.: Manó Könyvek Kiadó, 2016
• Pacskovszky Zsolt – Rigler Ilona: Hogyan élheted túl a szüleid válását? Bp.: Móra Kiadó, 2013
• Donaldson, Julia: Papírbabák. Bp.: Betűtészta Kiadó, 2015
• Nádori Lídia: Sárkány a lépcsőházban. Bp.: Naphegy Kiadó, 2008
• Gimesi Dóra: Csomótündér. Bp.: Pagony Kiadó, 2013

Lábjegyzet: